Cselgáncs szakosztály

Tevékenységünk

A szakosztály 1991-ben alakult azzal a céllal, hogy általános iskolai korúak részére nyújtson heti két alkalommal edzéslehetőséget.

Hosszú évekig akár 15-20 csemete tanulta itt a cselgáncs alapjait, és emellett – nem mellékes szempont, hiszen jórészt általános iskolát kezdő, izgő-mozgó gyermekekről lévén szó – kultúrált keretek között adhatták ki magukból az erre a korosztályra jellemző fölös mozgásenergiák egy részét. Emellett a résztvevők – a sportág szabályaiból, konvencióiból következően – jó értelemben vett leckét kaptak az önfegyelmezés szükségességéről, egymás tiszteletének fontosságáról. Mindez természetesen a mai napig is hasonlóképp alapját képezi a szakosztály működésének.

A gyermekek oktatását szakképzett edzők végzik. A foglalkozások célja nem az, hogy igazolt versenyzőket képezzünk. Ennek ellenére néhány esetben előfordult, hogy a tehetségesnek bizonyuló és cselgáncsot megszerető lányok és fiúk közül néhányan átkerültek igazi versenyszakosztályokba, elsősorban a KSI-be. Olyan is megtörtént, hogy a nálunk edző tanulók a Judo Szövetség által szervezett, hivatalos versenyen – elsősorban Budapest Bajnokságokon – saját súlycsoportjukban érmet szereztek, öregbítve ezzel Klubunk hírnevét.

Edzések időpontja

Időpontok

Hétfő: 15.00-16.45

Szerda: 15.00-16.30

Helyszín: az NGM József nádor téri épületének alagsori tornaterme

A foglalkozásokat Erdélyi József vezeti.

Kapcsolat

Szakosztályvezető: Herczeg Attila

Telefon: +36-20-343-2836

E-mail: herczeg.attila51@gmail.com

Hírek

A szakosztály a 2016-os évben tovább folytatta a judo oktatást és heti két edzést tartott a szakosztály tagjai részére.

 

A szakosztály céljai között szerepel, hogy tagjainak versenylehetőséget biztosításon a Magyar Judo Szövetség hivatalos versenyein. Ehhez szükséges az NGM SC Cselgáncs szakosztályának jelentkezése és felvétele a MJSz-be.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás