Futó szakosztály

Tevékenységünk

Minden érdeklődőt szeretettel vár az NGM SC Futó Szakosztálya!

Csatlakozz hozzánk!

A futó szakosztály egyike az NGM SC legrégebbi, legpatinásabb szakosztályainak, miután az ókorban Athénban egy görög harcos elindult Spártába…

… no, nem pontosan így történt. A futás, de még a szakosztály tagjainak futómúltjához képest is a szakosztály valójában még fiatal. Életrehívását éppen az inspirálta, hogy a minisztérium hobbifutóinak kezdeti, majd egyre sikeresebbé váló önszerveződésének (Bécs-Budapest Szupermaraton, BSI maratonváltó) hivatalos formát adjunk, bővítsük a versenyek választékát, kedvet és ötleteket adjunk a futáshoz, és lehetőleg szélesebb körben közös edzéseket szervezzünk.

Működésünk eredményeképpen kijelenthető, hogy az NGM (korábban a PM) futócsapatainak hála a cég neve már futókörökben is elismerést kelt.

Főversenyeinken (Balaton Szupermaraton; Ultrabalaton; Budapest Maraton; maratonváltók) csapataink rendre szállítják illetve szállították az elismerésre méltó eredményeket. Elég csak  az ország legnagyobb váltóversenyén elért céges kategória 3. helyére gondolni, de kisebb versenyeken rendre dobogón, illetve a nagyobb mezőny első 10-20%-ában végzünk. Sporttársaink egyéniben is értek el sikereket mindenféle távon és maratoni országos bajnokot is üdvözölhetünk tagjaink között.

Legbüszkébbek azonban arra lehetünk, hogy a futás ürügyén mindenféle rendű és rangú és állomáshelyű minisztérium dolgozót (minisztereket és államtitkárokat is beleértve) sikerül közel hozni egymáshoz egy-egy verseny erejéig.

Szívesen látjuk hát mindazokat, akik – felkészültségi szinttől függetlenül – csatlakoznának a közösség (és másodsorban csak a sikerek) további építéséhez!

Kapcsolat

Szakosztályvezető: dr. Adorján Richárd

Telefon: 795-1560

E-mail: richard.adorjan@ngm.gov.hu

Hírek

A futó szakosztály is sikeres évet zárt 2016-ban, ugyanis

 

    • a FélBalaton (Badacsony-Siófok) váltóversenyen a Banai Péter, Szili Márton és Adorján Richárd összeállítású csapat 6. lett; Mejia Zoltán egyéniben, ugyanezen a távon (94.4 km) 4. helyezést ért el

 

    • az NGM SC csapata 10. alkalommal teljesítette a Balatont megkerülő non-stop Ultrabalaton-váltót, ahol a 46. helyen ért célba a csapat, a több mint félezer csapatból. A helyezés értékét növeli, hogy csak 6 db 3-4 fős csapat ért be előttük, a többi 10 körüli csapattagból állt.

 

    • a 6 fős K&H maraton váltón két csapattal indultak, ahol a gyorsabb váltó 10. helyezést ért el, míg a megfontoltabb váltó a 170. helyen futott be a célba;

 

    • emellett a szakosztályból sok kiváló egyéni eredmény született

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás